Szülei: R. Vozáry Gyula tanár, György Erzsébet.
Tanítónői oklevelét a szatmári zárdai képzőben, nyelvtörténettudományi szakcsoportra szóló polgári iskolai tanítónői oklevelét pedig a budapesti angolkisasszonyok intézetében szerezte meg, hol nagybátyjánál, György Aladár írónak házánál lakott. A szülői házból nyert szellemi kincset maga szerzette tudás fegyverzetével megerősítve, 22 éves korában lépett az akkor újonnan felállított pápai nőnevelő-intézet szolgálatába. Kezdte a még iskola nélkül működő internátusnál, folytatta a csak egy évig fennállt felsőbb leányiskolánál s mikor az intézet két tagozatúvá vált, 1902-ben a tanítónőképző-intézethez osztották be magyar-német tanárnak. Bár óráinak zöme a képzőben volt, az intézet egységes szervezetéből folyólag állandó kapcsolata megmaradt a polgárival is. 1902—1906-ig vezetője volt az intézet internátusának. Tanári, nevelői, valamint internátusi felügyelőnői tisztében mindenkor a legnagyobb lelkiismeretesség jellemezte. Sokféle tárgyat tanított, főkép magyart, németet, franciát, de az egészségtant s ha kellett. Mint nevelőnő, együtt élt növendékeivel. Minden dolguk iránt érdeklődött, mindenben segítségükre volt. Szegény sorsú növendékeket nagyon sokszor anyagilag részesített támogatásban, aminthogy a szegényeket az iskolán kívül is titokban bőkezűen istápolta. Felügyelőnői tisztében is hasonló jelességei voltak. Erős vallásos lélek volt — kitűnő, nagy reformátusok: György Endre, Erdős József tartoztak rokonságához —, az egyházias szellem ápolásában hűen iparkodott az intézet alapítóinak intencióit érvényesíteni. Négyévi felügyelőnői működés után, mikor a nagyarányúvá fejlődő intézmény adminisztrációja terhét gyönge egészsége nem bírta s ennek vezetésétől visszalépett, még fokozottabban a tanításnak szentelhette magát. A Lorántffy Zsuzsánna önképzőkört 1903-tól 1912-ig nagy lelkesedéssel vezette. Sajnos, gyenge szervezete miatt többször kénytelen volt hosszabb szabadságokat igénybe venni. Hűséges ragaszkodása nőnevelő-intézetünkhöz bírta rá 1918-ban, hogy az intézet történetét „szeretett volt növendékeinek" ajánlva megírja. A munkát saját költségén nyomatta ki és szétküldvén a tanítványoknak, ösztöndíj-alapot akart az érte befolyó jövedelemből létesíteni, amit a háború meghiúsított. A nagy összeomlás után egy évig betegsége miatt otthon volt felvidéki hazájában és titokban, lopva magyar iskolát tartott fenn, ellenséges fegyverektől gyönge nő létére nem rettegve. Majd visszatért és tapasztalatairól itt tartott az intézetben több előadást azzal a lelkes magyarsággal, izzó nemzeti érzéssel, melynek füzében szinte elégett. 26 évi működés után nyugalomba vonulván, még irodalmi terveken gondolkozott. Sajnos, ezeket már nem válthatta valóra.— Cikkei a Nemzeti Nőnevelésben (1907. György Aladárról, Szebeni szász nő, 1908. György Aladár sírjánál); a Munkácsban (1907.
jún. 9. Szászok között, 1907. 58. sz,, 1908. 1—3. sz. Arany János nőalakjai, Rozgonyi Piroska, 1910. 47. sz. Arany mint nőismerő Buda halála alapján, 1911. 11—13. sz. Toldi Lőrinczné), a Munkácsi Hírlapban (1907. jún. 16. Nagyszebeni benyomások); a pápai tanítónőképző Értesítőjében (1910. Szász nőkről a magyar nőknek); a Koszorúban (144. füzet. Arany Juliska). írt még néhány fürdőlevelet és tanügyi tárcát.
Önéletrajzi adatok.
Forrás: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XIV. Telgárti-Zsutai. Budapest, 1914.